Célok. Mindenki életében vannak kitűzött célok, melyek egy részét már vagy elért, vagy még csak az odafelé haladó úton halad. Vannak nagyon szimpla célok is, lásd munkahely, érettségi, stb., viszont olyan elvetemült célok is vannak, mint megmászni a Mount Everest-et oxigénpalack nélkül, vagy kiugrani a föld légkörének legszéléről. Ezek van, hogy évekig tartanak, de tehetősebbek és szerencsések van, hogy az álmukat szinte egy pillanat alatt beteljesítik. Neked valamelyik álmod már valóra vált?
ELÖLJÁRÓBAN:
Bizonyára mindenki vagy legalábbis sokan tudják, mi az a Pokémon. A helyzet az, hogy a Pokemon Go megjelenésével, megnőtt a kalandorok száma - tudom, sokan játszanak vele divatból - és ezzel együtt az érdeklődés is a Pokémon iránt. De hol kezdődött ez az egész? 1996-ban a Game Freak fejlesztésével jelent meg a Nintendo kezei közül a Pokemon Red és Blue, Game Boy-ra. Egy karaktert irányítottunk benne és különféle szörnyeket lehetett benne elkapni, bejárni a régiót, stb. 1998-ban pedig megjelenik a Blue változat is. Teltek az évek, rengeteg Pokemon játékot kaptunk, ahogy mangát is és animét is, viszont amit most górcső alá veszünk, nem az itthon is vetített Pokemon sorozat, amiben Ash indult el, hogy Ő legyen a legjobb, hanem a 2013-ban megjelent, négy részen OVA sorozatot. Ez a mű, szinte csak az eredeti játékot dolgozza fel, egy kisebb kitéréssel.
TÖRTÉNET:
Történetünk főhőse Red, egy újonc és kezdő Pokemon tréner, akit egy napon Oak Professzor magához hívat, és Green-el (Red riválisa és Oak unokája) megkapják az első Pokemonjaikat. Red a nevére hivatkozva Charmander-t választja, még Green taktikusan Squirtle-t. Ezután felkerekednek mind a ketten és kiderül, hogy Red tényleg egy kezdő. Az alapvető dolgokat nem tudja, persze ezeket kiküszöböli a későbbiekben. Az első jelvénye után, elkezd beletanulni a dolgokba, amit Brock-tól nyer el. Szépen lassan elnyeri a többi jelvényt is, majd összetűzésbe kerül a Rakéta Csapattal is, de végül őket is legyőzi. Na, de...mégsem teljesen az eredeti történetet követi a dolog, ugyanis a nem is olyan régen, bejött a Pokemon tudatba a Mega Evolúció, ami annyit tesz, hogy az eddig is bika Pokemonjaid, még erősebben lehetnek. Ezt beletették az OVA-ba is, ami nem akkora nagy baj, csak kicsit illúzióromboló, hogy a játékban nem lehet Mewtwo-t ilyen módon legyőzni.
KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:
Én a grafikával nagyon megvoltam elégedve. Számomra nagyon jó a grafika és szemet gyönyörködtetőnek tartom. Amikor a Pokemonokat elkapják, vagy előhozzák, az valami elképesztően jól néz ki, sőt még a Pokemonok kinézete is nagyon király lett. A három legendás Pokemon, Zapdos, Moltres és Articuno pedig szó szerint magasságosak és gyönyörűek.
A zenék jól adják vissza a játék hangulatát és ezzel együtt jól össze is gyúrják az anime világával.
A szinkronhangok pedig számomra, mindegyik csillagos hatos. Beleadtak mindent és nagyon jóra sikerült, az egyes karaktereknek, remekül eltalálták a hangjukat, illenek hozzájuk.
VÉLEMÉNY:
Még ha nem is olyan régen ismerkedtem meg a játékokkal - Gameboy hiába révén, csak emulátoron tudok játszani, mert 3DS-em sincs - nagyon élveztem ezt. Jobban, mint az eredeti, itthon vetített sorozatot is. Örömmel néztem meg már többször is, és nem egyszer hozta meg a kedvemet arra, hogy elkezdjem az egyik játékot. Ráadásul eljutottam oda is, hogy eredetiben is megfogom venni a játékokat, amint lesz megfelelő konzolom hozzá.
2016. július 31., vasárnap
2016. július 2., szombat
Boku no Hero Academia
Hős. Mindenkinek mást jelent ez a szó. De mire gondolsz egyből amikor meghallod ezt a szót? Egy nyugati képregényhősre, vagy filmszereplőre, esetleg egy keletire? Nos, az mindegy is. Annyi biztos, hogy kit hősként kezelnek, valami olyat tett embertársainak, ami kimagasló. Lehetsz viszont bárki szemében hős, akár csak azzal, hogy adsz neki pár Forintot, vagy kimented a fuldoklót a vízből. A te szemedben ki az igazi hős, vagy van akire így tekintesz?
ELÖLJÁRÓBAN
Kohei Horikoshi, női mangaka műve először 2014-ben mutatta meg magát, a Weekly Shounen Jump magazinban. Eddig 9 kötet jött ki, de szerencsére ez folyamatosan bűvül. A mangának már van egy mellékszála, amit Horikoshi és Hirofumi Neda írnak közösen, ez viszont a Shounen Jump + magazin "gyermeke" 2015 ősze óta. Ami a mi helyzetünkben lényeges, az az anime kiadás. A Bones stúdió adta ki, akik a Soul Eater-t, vagy éppen a Space Dandy-t is készítették. Hab a tortán, hogy a "gamer" világot is meglepték egy 2016-ban kijött Nintendo játékkal.
TÖRTÉNET
Egy alternatív világban játszódik a történet, ahol szinte mindenki négy éves koráig megkapja azt a képességét, amivel együtt kell élnie. Ezzel lehet hős, gonosz vagy csak egy átlagos polgár, annyi különbséggel, hogy mondjuk tud lebegtetni dolgokat. Midoriya Izuku egy átlagos diák, aki - társaitól eltérve - nem kapott képességet. Ezt egy orvos el is mondja, hogy miért. Midoriya kis gyerekként sokat álmodozott arról, hogy Ő lesz az a hős, akire mindenki felnéz, csak úgy, mint All Might-ra, aki szinte elpusztíthatatlan és legyőzhetetlen. Ő maga a Béke Szimbóluma is. Sokat piszkálták, főleg egyik gyerekkori barátja, Bakugou Katsuki. Megalázta többször is a fiút, mert nincs neki ereje. Mikor azonban elérkezik a továbbtanulás ideje és Midoriya, ugyan oda jelentkezik, mint Bakugo, holott nincs is képessége. Ezen heves természete miatt el is kezd dühöngeni Bakugo, de Midoriya-t ez nem hatja meg. Midoriya egy olyan személy, aki képesség hiányában, elemzi a hősöket és lejegyez mindent róluk. Egyszer azonban egy gonosz lény megtámadja, majd a semmiből megjelenik Midoriya hőse, All Might. All Might miután a munkáját elvégezte, tovább is menne, de megragadja Midoriya és véletlen magával viszi. Mikor egy háztetőn landolnak, Midoriya rájön All Might titkára, miszerint egy régebbi csata sebe miatt még mindig gyengül és nem tud hősködni, csak napi pár órát. Innen aztán ki lehet találni. All Might felkarolja a fiút, majd átadja neki az erejét, egy kisebb edzést követően. Mint hatalmas meglepetés, felveszik Midoriya-t a U.A. nevű iskolába, ahol társaival együtt gyakorolja és tanulja a hősködést, de a teste nem tudja elviselni az erejét, erre nem egy példát is kapunk.
![]() |
| Néhány már "főállásban dolgozó" hős |
SZEREPLŐK
Három szereplőről már szót ejtettem, azonban van még jó pár benne. Na nem mindegyikről fogok beszélni, mert akkor sosem végeznénk. Iida Tenya az osztályelnök, akinek a képessége az, hogy rettentő gyorsan tud futni. A családjából eredően, az Ő vádlijában is van egy motor gyakorlatilag amivel gyorsan tud utazni. Ő egy rettentően ambiciózus és példamutató diák, nem véletlen, hogy többen tisztelik. Uraraka Ochako az egyik női karakterünk, aki Midoriya mellé társul, mint Iida is. Ő lebegtetni tud, egy kisebb ideig, mert ha sokáig használja gyomorrontása lesz. Egy aranyos és kissé szeleburdi lánynak van ábrázolva, de oda tudja tenni magát rendesen. Mineta Minoru számomra a legidegesítőbb karakter. Mert vannak ilyen karakterek is na. Annyi a képessége, hogy a fejéről tud ragadós golyókat dobálni, valamint végtelenül perverz. Hát...Sanji legalább tud epikus is lenni. Yaoyorozu Momo az egyik személyes kedvencem. Tud komikus is lenni, a képessége pedig elképesztő. Bármit képes a testével kreálni. Akár egy fegyvert, vagy egy pajzsot, tényleg bármit.
| All Might ereje teljében |
KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONOK
Maga az animáció nem a legszebb, de a csatáknál egy úgy kiélesedik, hogy csak bámul és ámul az ember, hogy mit össze tudtak hozni. Néhol egyszerű a grafika, de ha kell olyan kontrasztot mutat a pár jelenettel hamarabb lévő képkockát követően, hogy azt hiszi az ember másik animét néz.
Az opening nekem tetszett. Nem egy túl komoly zene, ahogy amúgy az anime se veszi magát komolyan néhány helyen, de az ending engem személy szerint nem nyűgözött le. Hallottam már sokkal jobb zenéket is az endingbe berakni, de ez valahogy nem vitte nálam a prímet.
A szinkronhangok közül pedig mindenki megéri a pénzét. Mineta hangja mondjuk tökéletesen illik hozzá. Ugyan olyan idegesítő hangot szedtek neki össze, mint ahogy a karakter is nálam az.
![]() |
| Aizawa, álnevén Eraserhead (All Might riválisa) |
VÉLEMÉNY
Várható volt, hogy a One Punch Man után megjelenik pár szuperhősös anime is, ami próbálja meglovagolni a One Punch Man sikerét, viszont nálam a Boku no Hero Academia, kitört a One Punch Man árnyékából. Egy nagyon jó történetet kaptunk, bár alap klisék itt is előfordulnak, de hol nem? Ezt a 13 részes kikapcsolódást mindenkinek ajánlom, főleg azért, mert már be van jelentve a második évad és én személy szerint tűkön ülök, hogy milyen lesz.
2016. március 24., csütörtök
Boku Dake Ga Inai Machi
Hibák. Mindenki az élete során, rengeteg hibát vét, akarva-akaratlanul. Ezeket van, hogy egyből megbánjuk, de van, hogy hetek, hónapok vagy akár évek telnek el és feleszmélünk arra, hogy "Ezt mégsem kellett volna megtennem", vagy "Mégis meg kellett volna tennem". Van, hogy az ember ezeket a hibát ki tudja javítani, viszont sokszor ez nem sikerül. Nem véletlen az sem, hogy sok hibánkat meg akarjuk változtatni. De vajon mi változna? Kitudja. A kérdés inkább az, hogy ha Te megtehetnéd, akárcsak egyszer, mit változtatnál meg?
ELÖLJÁRÓBAN:
Kei Sanbe kezdte el írni ezt a fantasy-thrillert, még 2012 nyarán, 2016 márciusában pedig befejeződött a manga és megélt 8 kötetet. A Young Ace magazinban jelent meg először, majd 2016 júniusában a Boku Dake Ga Inai Machi Gaiden mangát kezdte publikálni a mangaka a Young Ace magazinba. Az anime adaptiációért az A-1 Pictures felet - ugyan azok akik az IDOLM@ASTER-ért, vagy a nagy kedvencemért a Gin No Saji-ért is feletek - és a 2016-os téli szezonban, meg is kaptuk a 12 részes feldolgozást. Ezen kívül még egy Live Action készült a mangából, melyről nyilatkozni nem sokat tudok.
TÖRTÉNET:
Történetünk főhőse egy Satoru Fujinuma nevű 29 éves mangaka és ételfutár. Az életet teljesen átlagos, nem telik érdekesen egyik napja sem, egészen addig, ameddig be nem üt a pillangó-effektus. Erről a jelenségről annyit kell tudni, hogy az animében Satoru átéli állandóan ugyan azt a jelenést, ameddig meg nem oldja az aktuális problémát. Gondolj bármire. Az első részben - ez úgy sem nagy spoiler - egy kisgyereket ment meg attól, hogy egy kamionos elüsse, jó igaz, hogy összetöri magát, de megmentette a kisgyereket. Egyszer mikor hazamegy, az édesanyja ellátogatott hozzá. Mikor bevásárolnak, az anyja kiszúr egy furcsa férfit, aki magával akar vinni egy gyereket. Ez azonban meghiúsul, majd mikor Satoru édesanyja, Sachiko otthon tartózkodik, egy gyilkos megöli. Persze mikor Satoru hazamegy, megtalálja anyja holttestét, össze is fogdossa, majd mikor a szomszéd meglátja, hogy véres főhősünk keze, kihívja a zsarukat, el is akarják vinni, de elmenekül és itt jön az anime igazi története. Satoru ugyanis, visszakerül 1988-ba, mikor is 10 éves volt. Itt megismerjük osztálytársait, barátait, osztályfőnökét és még egy-két mellékszereplőt. Egy magányos kislányt, Hinazuki Kayo-t aki egyszer meghalt, de ezen az idősíkon még él. Satoru ezért összebarátkozik vele, hogy megakadályozza halálát és megváltoztassa a jövőt. Ennél többet én nem is mondanék, de miért is? Azért, mert bármit mondok, az spoiler lenne. Olyan ez, mint az időutazás. Visszamész az időben, megtaposol egy virágot, és mikor visszamész az időben, az emberiség már nem is létezik. Azaz, bármit mondok, én leszek megverve, mert elmondtam.
KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:
A grafika nekem csodálatos. A jelen és a múlt könnyen megkülönböztethető, nem csak a szereplők miatt, hanem azért is, mert a színek különböznek. Ameddig a jelenben fényesebb minden, a múltban inkább pasztelesek lesznek. A karakter dizájnok néha furcsák, de ez valamiért több jelenlegi szezonos animénél előfordul - lásd KonoSuba, hogy egyet említsek -, ez viszont nem von le semmit sem az élvezeti faktorról.
A zenék meg aztán, mennyire rendben vannak? Mind egy kert, amire gondosan odafigyeltek és még a háziállatok sem piszkítanak bele. Az opening remekül felvezeti a részt, az ending alatt meg tudsz gondolkozni a csavarokon, a lezáratlan folytatáson, vagy azon, hogy Satoru-nak mennyire szerencsétlenséget kell még átélnie.
Szinkronhangok terén és mindenki munkájával meg voltam elégedve, főleg Kayo és az osztályfőnök Yashiro szinkronhangjai tetszettek a legjobban. Mindenféle érzést remekül átadtak a színészek, ezt megspékelve a zenékkel, valami olyan eszenciát kapsz, amit nem sűrűn.
VÉLEMÉNY:
Tekintettel arra, hogy ez még csak az idei szezon első negyede volt, nem akarok elkiabálni semmit, de ha nem érkezik valaki a helyére aki lekörözi, akkor az év animéje lesz, hiszen ekkora dobást, nem sűrűn látni. Főleg, hogy a töménytelen fanservice a mérvadó az elmúlt szezonokban meg aztán pláne. Én konkrétan semmi hypeot nem láttam róla, de ez lehet, hogy csak engem került el, ugyanis csak a negyedik résztől kezdtem el nézni, mert késztetést éreztem rá. Erre meg? Odaültette magát olyan stabilan a TOP 10-es listám második helyére, hogy majdnem lelökte a trónról a One Piece-t. Viszont, hogy Év Animéje lesz-e? Nálam az. Viszont még messze van az év vége, sok jó anime jöhet még, valamint folytatások is jönnek még, így bármi előfordulhat.
2016. február 4., csütörtök
Boruto - Méltó utódja-e az apjának?
A Naruto franchise talán az a dolog, amit senkinek nem kell bemutatni, még azoknak se akik nem nagyon jártasan az animék és mangák világában. Mondhatom, hogy a Naruto volt az első anime, amiről tudtam, hogy mit is nézek. Először az A+-on, majd az Animax-en néztem, utóbbinál már újraszinkronizált formában. Teltek az évek, majd jöttek a pletykák, hogy jön a Naruto Shippuuden. Sokak bánatára valóban pletykák voltak, ugyanis ez eddig még nem valósult meg. Ami viszont késik, nem múlik. A Naruto Shippuuden mangája 2014 őszén ért véget, viszont a sorozat még mindig megy, fillerekkel taglalva.
![]() |
| Boruto, Mitsuki és Sarada Az új főszereplő triónk |
Elérkeztünk időben egy rövidebb Spin-Off mangához, amiben egy kisebb betekintést nyertünk Konohagakure háború utáni életébe. Minden eddig ismert szereplő már idősebb pár évvel, a korábbi főszereplők, már vagy dolgoznak, vagy gyermeket nevelnek, vagy hokage. Ebben inkább Sasuke és Sakura lánya került előtérbe, Sarada, valamint Choji lánya, Chocho. A történet annyi, hogy Sarada nem ismeri az apját és kétségbe esik, hogy ki is az Ő apja, majd találkozik Sasuke-val, végül pedig Happy End.
![]() |
| Otsutsuki Momoshiki és vállán Otsutsuki Kinishiki |
![]() |
| Sasuke és Sarada |
A 2015 nyarán mozikba kerülő Boruto: Naruto The Movie, sejtéseim szerint egy kicsivel később játszódik, mint a Spin-Off manga. A film főszerplője, Boruto, bármi meglepő. Rögtön egy küldetéssel nyitunk, majd megtudjuk, hogy Boruto, Sarada és egy Mitsuki nevű fiú egy csapatban vannak, a mesterük pedig Konohamaru. Egy medve elfogása az ő küldetésük, plusz megtudjuk, hogy a falu vezetője, azaz Naruto olyan elfoglalt, hogy mindenhova árnyékklónokat küld. Konohamaru egy új eszközt használ, ami segítségével bármilyen eddig ismert Jutsu-t tud használni. Naruto és Hinata lányának, Himawari-nak születésnapja van, de Naruto oda is egy árnyékklónt küld, ettől Boruto teljesen bepöccen és majd' megutálja az apját. Elérkezik a Chunin vizsga, melyen kisebb unszolással Boruto is részt vesz, plusz Sasuke tanítványának fogadta. Egy tudós, Boruto-nak ad egy karra szerelhető eszközt, pont olyat ami a mesterének is van. A vizsgán három fordulóból kétszer használja, viszont mikor a harmadik fordulóban használja, az apjának feltűnik - aki egyébként büszkén ment be a szobájába, mikor a második fordulót megnyerték. - és mikor az elődöntőt megnyeri, Naruto lebuktatja Hinata segítségével. Boruto-t ekkor kizárják és elveszi Naruto a fejpántját. Majd nem sokkal később berobban a két főgonoszunk. Az egyik fegyvereket tud előhívni és azokat használni, a másik pedig elnyeli a képességeket és a kétszeresét veri vissza. Álljon itt meg a menet. Elszívja és visszaadja. Aki nézte az Egy Akatsukis Életét az tudhatja, hogy Leonidas nyaklánca, pont ezt tudta, vagy minimum hasonlót. Visszatérve az animére, a két antagonista karakter egy gyümölcsöt akar, amivel örökké fiatalok maradnak és bitang erősek. Egy kisebb csata után Naruto-t magukkal is viszik. Egy rövidebb szomorú rész után, Sasuke, Boruto és a maradék négy Kage a nyomukba erednek. Itt a fegyverhasználó feláldozza magát, majd a Leonidas koppintás, azaz Otsutsuki Kinishiki számára és valóban erős ellenfél lesz. Összefognak, végül amikor egy végső csapást mérne a négy Kage-ra, Boruto Rasengan-ja eltalálja, végül pedig ezzel is győzik le. Ezután mindenki boldog és itt is jön a Happy End.
![]() |
| Naruto, mint a Hokage és Shikamaru, mint a jobbkeze |
Na, de milyen a megvalósítás? Ötös, frankón. Nekem tetszett. Viszont a történet annyira nem jött át. Valamint, az a kijelentés ami elhangzik a filmben, hogy "Te még nagyobb lehetsz, mint az apád." engem kicsit megrémít. Naruto-t is nagyon megerősítették főleg, hogy a Susanoo-val a Kyuubi eggyé tud válni. A végén még Saitama-t csinálnak a fiatal Boruto-ból. Ha lesz manga kíváncsian várom milyen lesz. Nem vagyok egy nagy Naruto rajongó, de heti 24 oldalba, senki nem hal bele. A film hossza nem túlzottan nagy, mindössze 1 óra 45 perc, de tartalmas és rengeteg kérdést is felvet. Vajon tényleg Sarada lesz a jövőben a hokage? Boruto mennyire lesz erős? Himawari Byakugan-ja mikor alakul ki? Mitsuki-nak van anyja? Plusz még rengeteg kisebb-nagyobb kérdés van. Az pedig dicséretre méltó, hogy a való életben is a háborúk hoztak technikai fejlődést a világnak, lásd például a mikró, erre meglépte az alkotó, hogy itt is egy "ipari forradalom" következik be. Számítógépek, kézi konzolok, repülők és kitudja még micsodák vannak az animében.
Alapvetően nézze meg mindenki aki érdeklődik, vagy csak akar egy filmet nézni, mert a mondanivalója nagyon erős.
2016. január 11., hétfő
One Piece - A Nebulandiai Kaland
A One Piece legújabb TV Special részében a Szalmakalaposok azon kalandját követjük végig, ahol találkozunk régi ismerősökkel, illetve új tengerészeti tagokkal. Régi ismerősökben a már ismert Foxy Kalózok térnek vissza, akiket Luffy és kalózcsapata egy Davy Back Fight-on győzött le.
![]() |
| A Nebulandia Kaland plakátja |
A Davy Back Fight ugyebár egy olyan harc kettő kalózcsapat között, aminek a megnyerésével plusz tagokat tudsz a saját bandádba szerezned. Korábban Luffy ezt megnyerte és megvédte a társait is. Valamint elnyerte Foxy összes kalózát a Foxy Kalózbandának, de Luffy ezt visszautasította, így a lobogójuk lett a jutalma a Szalmakalapos Kalózoknak. Cserébe viszont Luffy rajzolt nekik egy másikat.
![]() |
| Az ominózus evőverseny |
A Nebulandiai Kaland során hőseink tengődnek a tengeren, közben szervezkednek az egész csapat ellen. Chopper S.O.S. jelzéseket fog egy közeli szigetről, majd - Sanji jóvoltából, mivel nőkről van szó - oda is mennek. Viszont kiderül, hogy ez csak egy csapda, amit a már - mint ahogy azt megtudhattuk - kibővült Foxy Kalózok állítottak. Kikkel is bővültek ki? Egy hajóáccsal, Dojaku-val, egy mesterlövésszel, Kansho-val és egy taktikussal, Komei-el. Ők korábban a tengerészethez tartoztak, ám Foxy elnyerte őket egy Davy Back Fight-on. Viszont miért kereste fel az Új Világban Foxy, azt a Monkey D. Luffy-t, aki már számtalan neves kalózt sikeresen felülmúlt? A megoldása a már jól emlegetett Davy Back Fight. Foxy ugyanis visszavágót akar és biztos abban, hogy győzni fog az új tagjaival. Minden a szokásosan alakul egészen az evőversenyig. Három-három tag áll ki egymás ellen, Foxy részéről: Hamburg, Porsche és Dojaku, Luffy részéről: Luffy, Sanji és Zoro (Brook-ot visszaléptették, hiszen nincs gyomra. SKULL JOKE). Mivel a sziget a Gombasziget, ezért ismeretlen eredetű gombát kell megenni. Dojaku kivételével mindenki fogyasztani kezdi és kiderül, hogy ez olyan gomba ami mérgező, hanem a harci kedvet szünteti meg. Egyetlen gyógymódja egy gomba, ami kiüti ezt a hatást. Mikor Dojaku és Komei elfogja az öt kalózt leleplezik magukat, hogy beépültek és a tengerészetet szolgálják, Robin ellopja az "ébresztőgombát" és Luffy-val megeteti. Sajnos nem sikerül megállítani Komei-t, így elmenekül az átépített Sexy Foxy hajóval és az öt kalózzal. Luffy és Foxy szövetkeznek, majd útra is kelnek. A Sunny fedélzetén így Luffy, Robin, Nami, Franky és Usopp marad, valamint Foxy és Kansho.
![]() |
| Dojaku és Komei |
Egy Eternal Pose - speciális iránytű - segítségével eljutnak egy szigetre, ami két okból furcsa. Egyrészt minden pontján tengerészek vannak, valamint a szigetet egy különös növény növi be, ami olyan hatással bír, mint a Kairoseki - tengerkő -, azaz a Démongyümölcs használók erejét szinte nullázza. Ez a sziget, nem más, mint Nebulandia. Itt történik egy-két csavar, valamint egy nagyobb ütközet a tengerészet és a Foxy Kalózok, valamint a Szalmakalapos Kalózok között. Ácsi, valami nem tiszta. Sanji, Zoro, Robin, Usopp és Franky el lett rabolva. Luffy erejét leszívja a tengeri köd, egyedül Nami maradt a szigeten. Hol marad Brook és Usopp? Ők a szigeten maradtak, hogy a gyógyítógombát elhozzák, amit sikeresen meg is tettek.
![]() |
| Luffy és Komei harca Nebulandia partjain |
Teljesen mindent ugyan nem írtam le, de nem is ez volt a célom. Aki szereti a One Piece-t, valamint egy kisebb kikapcsolódást akar még azelőtt, hogy Doflamingo le legyen győzve, javaslom tekintse meg ezt a történeti kitekintést. Bár számomra az eleje és a közepe jobban ki lett dolgozva, mint a vége, mégis úgy érzem, hogy egy remek TV Special-t tudhat maga után a One Piece széria.
2015. november 28., szombat
II. Szegedi Japán Nap
![]() |
| Egy remekül jól sikert molinó a rendezvény nevével |
Immáron a második alkalommal került megrendezésre a Szegedi Japán Napok, ahol a japán kultúrával ismerkedhetett a nagyérdemű, megtudhatott magáról Japánról néhány érdekes dolgot, kipróbálhatott hagyományos játékokat, megkóstolhatott pár japán ételt és végül, de nem utolsó sorban, japán emberekkel is beszélhetett.
Kicsivel több, mint egy éve, az Szegeden az IH-ban került megrendezésre az első ilyen kaliberű rendezvény, amin szintén részt vettem és már akkor is tetszett. Örültem, hogy volt egy rendezvény a közelemben, amire el tudtam menni, szinte ingyen. Mivel Szeged és Budapest között van egy tetemesebb távolság, ebből kifolyólag nem kis pénzes mulatság számomra a MondoCon. Pontosan ezért tett a kedvemre ez az egész rendezvény. Már ott is több mindent levetítettek, egy kis japán nyelvet is lehetett tanulni, játékokat is ki lehetett próbálni és így tovább.
![]() |
| Aikawa Yumie előadása, Herczeg Csaba tolmácsolásában |
A második Szegedi Japán Nap már az Agorában került megrendezésre az IH-D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont és a Szegedi Anime Függő Társaság (röviden: SZAFT) kezei között. A rendezvényen tényleg nem kevés program volt, remekül ki is töltötték azt az időt, amit erre az eseményre szántak. A megnyitó után rögtön Skype-kapcsolással, úgymond találkozhattunk két japán emberrel, akiket Herczeg Csaba tolmácsolt. Gyakorlatilag bemutatkoztak, majd elmondtak pár dolgot, köztük azt, hogy miket hiányolnak Magyarországról, hiszen kis hazánkban is megfordultak. Valamint két magyar leányzót is elértek, akik most kint vannak Japánban. Ami nekem nagyon tetszett, az japán nyelvlecke volt, amit Aikawa Yumie tartott meg nekünk, Herczeg Csaba tolmácsolásával. Amit megtanultunk, az a számolás volt, szinte húszig. Pár köszönést, alap kifejezést és bemutatkozást, valamint a Kanijkról, Hiraganákról, illetve Katakanákról kaptunk több információt. Ezt a nap folyamán meg is ismételték, bár nem voltak akkor annyian, mint az elsőn, de így is hangulatos volt. Levetítettek ezek után egy Tokyo-ról szóló negyedórás dokumentum filmet, ami kellőképpen informatív lett, valamint ez után jött a Chanoyu, azaz egy hagyományos tea szertartást, ám erről sokat nem tudok mondani, ugyanis rengeteg ember volt ott, plusz a teát se kívántam valahogy.
![]() |
| Fodor Balázs és az általa előadott téma, egyik megállója |
Kaptunk egy ebédszünetet, ahol Én megkóstoltam a sushit, amiről kettő dolgot tudtam leszűrni. Ritka furcsa íze van, de egyáltalán nem rossz, valamint a szójaszószt ne vigyétek túlzásba, mert olyan sós, hogy majdnem bepusziltam fél liter vizet. Miután ennek a kisebb szünetnek vége lett a szegedi NNG Dance Group mutatkozott be egy, két számos tánc előadással és innen is gratulálok a lányoknak, mert remekül táncoltak. A tánc után, Fodor Balázs tartott egy előadást, Anime kultúra a kezdetektől néven. Ez igencsak interaktívra sikeredett, mivel miután elmondta azokat a dolgokat, amik engem speciel foglalkoztattak, hogy honnan kezdődik ez az egész, mik a legmeghatározóbb művel, stb. elkezdődött egy kisebb "Mondasz egy animét és Én véleményezem" dolog. Gyakorlatilag Balázs, a legeldugottabbakról és a legismertebb művekről is mondott szubjektív véleményt. Itt szinte bármelyik anime-t mondhattad, mert volt rá válasz, akár velős és tömör, akár hosszú és kifejtős. A harcművészeti bemutató sem maradt el, amint a Szegedi Kendo Egyesület tartott meg - az aikido elmaradt - és élveztem. Alapvetően még sose láttam efféle harcművészetet - csak anime-ben -, de megfogott. Rengeteg szabálya van és kicsit számomra érthetetlen, de az egész fegyelem és tisztelet miatt tetszett számomra a legjobban. A nap utolsó megállója egy Kérdezz-Felelek volt japán cserediákok és köztünk, a nézők között. Az előre megírt kérdéseket Garai Timi tette fel és Herczeg Csaba fordított. Ezen ugyan nem tudtam a buszom miatt végig maradni, de ameddig tudtam maradni, remek volt a hangulat. Nagyon jól elmondták a választ azokra, kérdésekre amiket feltettek nekik és viszonylag sokat is megtudunk. Én nem tudtam, hogy van egy egyetem, ahol van külön magyar szak, ahol a nyelvünket és a kultúránkat lehet tanulni. Ez engem nagyon meglepett, de örültem is neki.
![]() |
| A kerekasztal |
Ezen programokkal párhuzamosan még kézműves foglalkozáson lehetett részt venni, mangákat olvasni a manga sarokban - magyart, angolt és aki tudta olvasni, az olvashatott eredeti japán mangát is. - valamint a hagyományos Yukata-t is magunkra lehetett ölteni. Bence nevű haverom, fel is próbálta, tapasztalatait el is mondta. Elmondása szerint kényelmes volt, főleg a kéznél, egyetlen negatívum az volt, hogy lépni, nehezen lehetett benne. Aki akarta az kipróbálhatta a kalligráfiát is, ahol segítséget is kapott.
![]() |
| A mangasarok néhány darabja, köztük magyar, angol és japán mangákkal |
Számomra a rendezvény egy hatalmas felüdülés volt, mert fejlődött az elsőhöz képest, rengeteget. Úgy láttam, hogy több embert is megmozgatott, ezért élvezetesebbnek is gondoltam a rendezvényt. Kitörő lelkesedéssel várom a következő ilyen lehetőséget, hogy elmenjek és kiéljem a japán kultúrához fűződő szeretetemet.
2015. október 26., hétfő
Daisetsu és az Animekommentár
Bizonyára sok emberben megfordul már az a gondolat, hogy Ő animékről vagy ehhez kapcsolódó témájú videókat/blogokat - helóka - fog csinálni. A YouTube-on, legalábbis a magyar részen, évekig alig volt egy-kettő videós, aki ilyen témában mozog, ám szerencsére jöttek feltörekvő videósok, hogy meghódítsák a trónt. Így tette Daisetsu is, aki megalkotta az Animekommentárt és a saját gondolatait közvetíti a nézőinek.
![]() |
| Az Animekommentár egy korábbi borítóképe a Facebook-ról |
Jómagam már több, mint egy éve követem, egészen pontosan a harmadik videója óta, amikor is egy csoportban kirakták a videóját és megnéztem. Tetszett az előadás módja és gondoltam követni fogom és ezt nem bántam meg. Méltán mondhatom azt, hogy Daisetsu az egyik olyan magyar "animekritikus" aki a legjobbak között van. Ez miért is lehet? Remekül összerakja a mondanivalóját és sokszor frappáns vicceket is belevisz. Rengetegféle témában készít videókat, ami annyit tesz, hogy nem csak kritizál, de tartja a nézőivel a kapcsolatot Kérdezz-Felelek videók formájában, rendszeresen kapunk tőle szezonbetekintőt, ami egy-egy szezont taglal vagy figura bemutatót, ami még újnak számít a csatorna életében, azonban már most jó irányba halad. Csak, hogy egy személyes példával éljek. Mindig is sokalltam az árát, egy-egy figurának, de miután megnéztem a videókat, rájöttem arra, hogy azok a figurák, még csak nem is olyan drágák, mint egyes társaik, amelyek akár a harmincezret is felülmúlják. Persze a rajongói szív, mindig is vonzani fogja a rajongókat ezek felé, ahogy engem is, csak a pénztárcánknak nem mindegy, hogy mennyiért is veszünk meg valamit.
Tehát, az Animekommentár egy rendkívül informatív és összeszedett csatorna, ahol jobbnál jobb kritikákat találhatunk. Daisetsu-val pedig remek érzés volt összefutni a nyári MondoCon rendezvényen, ugyanis rendkívül közvetlennek találtam a személyét és remekül lehetett vele beszélni is. Javaslom, hogy mindenki tegyen egy látogatást a csatornáján és véletlenül se felejtsen el elmenni úgy, hogy nem nyomott egy Feliratkozást, mert esküszöm, hogy megéri.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















