2017. szeptember 29., péntek

Kakegurui

Szerencsejáték. Vannak akik - köztük én is - "bolondok adója" néven ismerik. Ezt az elnevezést még Apámtól hallottam, és ha belegondolunk, nagyon is van benne valami. Lottót, főleg főnyereményt nyerni, nem olyan egyszerű nyerni, sőt. A kaszinó egy igazi pénznyelő, ahol meg megint ne várjon senki hatalmas, pláne egyszerű győzelmet. Csalni is lehet ugyan, de nagyon nehéz kivitelezni úgy, hogy senki ne vegye észre vagy minimum nyerjél. Neked volt már valaha kisebb vagy nagyobb győzelmed nyereményjátékok terén? SZIGORÚAN CSAK 18 ÉVES KOR FELETT!




ELÖLJÁRÓBAN

Az eredeti manga, 2014-ben látta meg a napvilágot, Kawamoto Homura, mangaka és Naomaru Toru, illusztrátor kezeik közül. A Square Enix adta ki, a Gangan Joker magazinban. Egy évvel később, 2015-ben egy Spin-Off manga is bemutatásra is került, ezt viszont már Saiki Kei rajzolta. Az anime adaptációt a MAPPA stúdiótól kaptuk meg, a 2017-es nyári szezonban. Sokáig gondolkodtam azon, hogy ezt, vagy esetleg a Hajimete no Gal-t mutassam be nektek, viszont szerintem jobban járunk, ha a Kakegurui-t vállalom be, mert még szeretnék élni.

TÖRTÉNET

A Hyakkaou Magánakadémia egy igen érdekes létesítmény. Ez a 122. évét töltő akadémia, egy igazi mennyország, de akár pokol is lehet. Hogy miért? Mert itt minden a pénz, illetve a szerencsejáték. Azok, akik rengeteg tartozást halmoznak fel, háziállattá vállnak, de akár azt is mondhatnám, hogy rabszolgává. Ha így jártál, akkor nem sok esélyed van kikerülni innen, kivéve, ha hozzáértően tudsz játszani. A háziállat léttel kapcsolatban nem lövök le sok dolgot, ugyanis ha belemerülsz az animébe, akkor megtudsz pár dolgot, ami egyszerre érdekes és ijesztő. A történetünk is egy szerencsejátékkal nyit, ahol a három főhős közül, kettő egymás ellen játszik. Saotome Mary és Suzui Ryota között zajlik, egyfajta póker játszma, amit Ryota elveszt, és ezzel Mary háziállata lesz. Az élet itt viszont nem áll meg, hanem inkább itt indul el. Az iskolába egy új diák érkezik – Aki szerintem egyébként messzemenően az igazi főszereplő – Jabami Yumeko. Eleinte úgy tűnik, hogy nem is nagyon érdekli ez az egész szerencsejáték, viszont amikor Ryota figyelmezteti az itteni dolgoktól, hát konkrétan beindul. Mary kap is a lehetőségen, ezért kihívja az újoncot, ezzel aláaknázva az akadémiai éveit. Egy kicsit módosított kő-papír-olló játékot játszanak, még ha nem is az Agymenőkben láthatott változatot. Ez a „szavazós kő-papír-olló”. Elsőnek mindenki, aki ott van, három lapot kap, amire az egyik szimbólumot kell, hogy rajzolja. Ezeket beledobják egy dobozba, amiből hármat húz, mind a kettő versenyző. Egyet kiválasztanak és mehet a menet. Ha döntetlen, addig játszanak, még el nem fogynak. Amennyiben összejön a három döntetlen kör, akkor az a szett is döntetlennel végződik. Minden játékban előre meghatározott értéke van a zsetonoknak, itt egy zseton 10.000 Japán Yen. A játék, ahogy halad előre, úgy derül ki az, hogy Yumeko, nem akármilyen tehetséggel van megáldva, ami a későbbiekben kiütközik, hiszen először az iskolában megy híre a lánynak, majd a diáktanács is bekerül a képbe, ahol izgalmasabbnál, izgalmasabb játékok, de még inkább, érdekesebbnél, érdekesebb csalások mutatkoznak meg. Gondolok itt egy mágneses piercingre, vagy tükrözött kameraképre. A történet tehát a Hyakkaou Akadémia diáktanács testülete és Jabami Yumeko között zajlik.

GRAFIKA, ZENÉK, SZINKRONHANGOK


A grafika számomra az első pár percben fura volt, de ahogy halad előre a történet, úgy változik meg a grafika, legalábbis a nyomasztás terén. Több játék során is előfordul, hogy valamelyik szereplő a képernyőn egy erősen betorzult arcot vág. Ez ad az egésznek egy olyan atmoszférát, hogy itt bizony tényleg komolyan kell venni a dolgokat, mert a végén rád szakad az ég. Ezt főleg az anime vége felé kapjuk meg egy érdekes „párharc” során. De ami nagyon tetszett több esetben is, az a szemek közeli ábrázolásának a részletgazdasága. Olyan szintre emelték egyes esetekben, hogy csak bámultam a képernyőt.



A zene rátesz egy lapáttal az egészre. Számomra az opening először a tipikus „Ez meg mi a franc?” Volt, de rájöttem, hogy nagyon is illik a zene ide. Először is, maga a ritmus megadja azt a tipikus kaszinó hangulatot, másodszor pedig rámutat olyan dolgokra, amik az animében is megtörténnek. Például elhangzik, hogy „Hova haladunk, nem tudjuk, a Mennyekbe vagy a Pokolba?”. Tökéletesen ráillik az Akadémiára, hiszen nem tudhatod, hogy megkeserülöd a szerencsejátékot, vagy éppen te leszel az aki, mindenki felett áll. A háttérben felcsendülő dallamok is csak az atmoszférát fokozzák, rontani, aligha rontják.
Hát a szinkronhangok gyerekek, én nem tudom ki válogatta össze őket, de mesteri munkát végzett. Először is, ott van az egyik kedvenc női szinkronszínészem, Saori Hayami. Már amikor először meghallottam a hangját tudtam, hogy ő lesz az. Az Ő hangját például a Boruto-ban hallhatjátok, Hinawari hangjaként, vagy éppen az Owari No Seraphban, Shinoa Hiiragiként. Minami Tanaka számomra egy remek felfedezés volt, és Saotome hangjához, jobbat nem is választhattak volna. Miyuki Sawashiro, – aki a Diáktanács elnöknek és elnökhelyettesének kölcsönözte a hangját – a Fairy Tail-ben is és a One Piece-ben is feltűnt, csakhogy a legismertebbeket említsem a listáról. Nekem, ennek a három hölgynek tetszett és „jött át” a hangja, persze a többiekkel se volt abszolút semmi gondom. 

VÉLEMÉNY

Talán ez az anime volt, amit már akkor vártam, amikor megláttam az előzetesét. Most leszögezem, hogy tuti volt, ami objektíven jobb, nekem ez volt az a bizonyos „várós” anime. Főleg ezért tetszett, mert egy számomra új témába kaptam betekintést, és nem a sorra kijövő, klisékkel teli, szezonos Ecchi volt (Hajimete no gal). Fun Fact: Olyan szinten felhúzta az agyamat az a nő, hogy az animéről egy percet se lennék hajlandó beszélni, a mangával ellentétben, amiről már szívesebben diskurálok. A Kakegurui kissé pszichedelikus hangulata nagyon megfogott, szóval a mangát biztos olvasni fogom. Pár karakterfejlődést is megfigyelhetünk, főleg Suzui esetében. Az elején egy gyámoltalan kis senki volt, az anime végére pedig csak kezdenek a tökei kinőni. Tekintettel arra, hogy megválaszolt egy kérdést, mégis feltett legalább hármat. A továbbiakban nagyon kíváncsi leszek hogyan fog alakulni az anime és milyen szálat fog felvenni, mert az utolsó részben elhangozz mondtad a Diáktanácselnökének a szájából, remélem, megbolygatja az állóvizet. A karakterek mesteriek, már akiről kaptunk is bármit. És mégiscsak rámutat a pénz hatalmas erejére. Akinek kevés van, általában lenézik és gyakorlatilag egy senki, aki pedig gazdag, az lenéz mindenki mást. Legalábbis a valóélet nagyhányadában. De ne menjünk ilyen messzire, elég arra gondolni, hogy egy szériával vagy gyártási évvel jobb egy ember autója a tiédnél, mégis benne van az, hogy semmibe vesz. Egy szó, mint száz, ez a mű, tökéletesen reflektál a mai világunkra, ahol „az isten a pénz lett”. Viszont egy olyan másik fontos dolgot is felmutat, ez pedig a kockáztatás. Persze az anime néhol túloz, hogy az életünk kockáztatásával, hatalmasat nyerhetünk, mégis tény, hogy minden döntésünkben ott van az a bizonyos rizikófaktor, ami elengedhetetlen egy-egy jó döntés meghozatalában. Ez az anime akár még egy olyan ember számára is jó kezdőpont, aki még nem látott egy művet sem.



2017. szeptember 4., hétfő

Eredettörténet

Mint valamire való animékkel foglalkozó bloggernek vagy videósnak, kötelező jelleggel kell készíteni egy olyan cikket, amiben elmondja, hogyan és mikor ismerkedett meg az animék és mangák csodálatos világával, így hát, eljött az én időm. Az meg, hogy ez kit érdekel, az is remek kérdés.

Előszelek

Minden még talán 2005-2006 tájékára vezethető vissza. Ekkor voltam 7-8 éves és bújtam ugye a meséket. Akkor még - ahogy nagyon senki abban a korban - nem tudtam meghúzni a határvonalat mese és anime között, ezért bújtam mindent. Nekem a Dragon Ball kimaradt a gyerekkoromból, én amolyan Naruto-s gyerek vagyok. Én mindig azt vártam, először a Jetix-en, utána felfedeztem, hogy a Minimax után, eljön egy varázslatos világ, az A+ tv csatorna. Itt aztán faltam mindent, viszont maga a csatorna megszűnt létezni és a helyét átvette az Animax. Ez a csatorna egészen 2014-ig élt. Eleinte még volt rendesen felépített tematikája a csatornának, viszont utána valami megborult teljesen és végleg meghalt a csatorna. Itt viszont megismertem több olyan művet, amiket még most is nagyon szeretek, ilyen például a Death Note, Digimon, Pokemon, InuYasha, Yu Yu Hakusho és még lehetne sorolni.



A nagy vihar

Az Animax-et nagyjából 2008-ig követtem, utána már eléggé eltértek az eredeti témától és animét már nem is nagyon adtak rajta, így jött egy-másfél év, amikor semmilyen hasonló behatás nem ért, egészen addig ameddig egy ismerősömmel, Nemo-val nem került szóba az anime. Ő mutatta meg a Dusk Maiden of Amnesia című művet. Onnantól aztán nem volt megállás. Mindent faltam ami anime volt, nagyon jó műveket és olyan ótvarokat is, hogy bárcsak ne néztem volna meg őket. Mondjuk úgy, hogy 2011 volt egy olyan vízválasztó, ami kicsit komolyabb kitörés volt. Megismertem több never ending művet, köztük a Fairy Tail-t és a One Piece-t. Az előbbi egyből beszippantott, még az utóbbi csak kicsit később. Innen beszélek a saját esetemben tudatos anime nézésről.


Ezután kialakult a saját ízlésvilágom is, ami egyértelműen egy olyan szubjektív dolog, hogy nagyon sokan nem is értenének egyet, de intelligens vitára mindig is vevő voltam és vagyok most is. Én speciel mára egy mecha animét nem tudom megnézni, én sem tudom pontosan, hogy miért. Egyszerűen nem veszi be a lelkem. Én leginkább a Shounen és a Seinen körben mozgok, viszont nem vetem meg a Shoujo animéket sem, van köztük nem egy amit nagyon szeretek. Témák terén pedig szinte bármi. Ha valaki ránéz az AnimeAddicts listámra, nagyjából látni fogja, hogy mi az én ízlésvilágom.

Utórengések

Mivel nagyjából arra az időre tehető az, hogy elkezdtem komolyabban animézni, amikor elkezdtem a középiskolát, több barátom vagy haverom animés mivoltában közrejátszottam. Azt nem merem biztosan állítani, hogy az én hatásomra, inkább azt mondom, hogy részem volt benne. Megjelent egy cikkem az AniMagazinban, amire nagyon büszke vagyok, hiszen ha az nincs, talán ez a blog sincs, ami eddig a kiteljesedése az egész tematikus blogolásomnak. Hogy mi várható a jövőben? Remélem egy akkora dolgot feltudok építeni, hogy még több emberhez eljutnak az én gondolataim, és akár még több olyan embert leszünk együtt képesek bevonzani, hogy egy egész hadseregünk lesz!


2017. március 25., szombat

Masamune-Kun no Revenge

Megfelelési kényszer. Ez a mai társadalmat átfogó dolog, amely megmondja hogyan és miként kellene élned ahhoz, hogy mindenki elfogadjon, szeressen, kövessen és tiszteljen. Azonban ennek az árnyoldala leginkább az, hogy a média sulykolja ezt bele az emberekbe. Vagyis legyél sportos, helyes, ügyes, szép és minden megvan oldva, pláne ha pénzed van, mert akkor abszolút nincs semmi olyan dolog ami megakadályozna téged abban, hogy te legyél a legjobb. Erről viszont sokat lehetne regélni, akár oldalakat is, de ez nem az a hely. Ti hogyan álltok hozzá ehhez a témához?



ELÖLJÁRÓBAN

A Masamune-Kun no Revenge, 2012-ben jelent meg manga formában, a Monthly Comic Rex-ben, eddig 8 darab kötet jelent meg belőle. 2013-ban egy Light Novel adaptációt is kapott, egyetlen kötettel. Az anime adaptációt a 2017-es téli szezonban kaptuk meg, a Silver Link jóvoltából. A Silver Link-hez köthető a Dusk Maiden of Amnesia, WataMote, Invader of the Rokujyoma?!, csak hogy párat említsek.

TÖRTÉNET

Történetünk főszereplője egy lányok szemében igen népszerű, sportos srác Makabe Masamune, akinek mindene az edzés. Azonban az első részben megtudhatjuk, hogy ez bizony nem volt mindig így. Mikor kis gyerek volt egy eléggé elhízott kölyök volt, aki egy gazdag család sarjaként nevelkedett. Egyszer azonban mikor bántották, egy lány megmentette, Ő volt Adagaki Aki, aki szintén egy gazdag családból származott. Ezután összebarátkoztak, de mikor Makabe elmondta akkor mit is érez, alattomos módon visszautasították és magába is zuhant picit. Ezért kezdett el a fogyással és a testépítéssel foglalkozni. A jelenbe ha visszatérünk már azt látjuk, hogy mind a ketten ugyan abba az iskolába járnak, majd megismerkedhetünk Akival, aki bizony nem szórakozik, ha kikosarazásról vagy visszautasításról van szó, ugyanis az egész iskola előtt megszégyeníti, azt aki kicsit is próbálkozna. Makabe azonban nem retten meg, sőt igyekszik minél közelebb kerülni Akihoz, hogy a bosszúját végbe tudja vinni. A terve olyan rém egyszerű, mint egy 1x1-es Rubik Kockát kirakni: Elcsábítja a lányt, majd kikosarazza, a korábbi sérelmek miatt. Na igen, fejben minden egyszerűbb, de még közel is alig kerül a lányhoz, azonban segítségére van Koiwai Yoshino. A Koiwai család, az Adagaki család segítője, ugyanis Yoshino már gyerek kora óta, Aki szobalánya. Yoshino elhatározza, hogy segít Masamunén. Mert hiába néz ki Masamune úgy ahogy, a lelke mélyén még mindig az a pipogya srác, aki egy koron volt és szinte annyi köze van a csajozáshoz, mint a lónak a hátúszáshoz. A történet előrehaladtával egyre több szereplőt is megismerhetünk, például az eleven osztálytitkárt, Futaba Taét, a szokásossá vált, tipikus "trap" karakterünket, Shuri Kojurot, illetve Fujinomiya Nekot, aki egy gyengélkedő lány - viszont nekem egyáltalán nem jött be a karaktere -. A későbbiekben megismerkedünk több olyan karakterrel is, akik, Akihoz köthetőek, akik gyakorlatilag a testőrei, de egy érdekes karakter is befut a képbe, Gasuo Kanetsugu. Ő egy hajdani gazdag család sarja, aki újra fel akarja emelni a családját a gazdagabb rétegbe és gyakorlatilag Makabe szerelmi riválisa. Ahány rész, gyakorlatilag annyi tipikus shounen klisét láthatunk benne, elmennek vidámparkba, strandra és még iskolai fesztivált is rendeznek, de egy karaoke délutánt is megejtenek főszereplőink és mellékszereplőink.. A klisétömeg alá gyakorlatilag beültettek egy olyan történetet, ami a bosszúról szól és bevallom, hogy volt párszor olyan pillanat, amikor elhittem, hogy végre megtörténik, de nem. A lezárás pedig számomra majdnem semmitmondó, de ott volt elrejtve az utalás a második évadra, ezt remélem meg is lépik.


KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:

A grafika hozta a megszokott Silver Link-es színvonalat és sokszor még annál többet is beletudtak rakni, mint amit egyébként általában szoktak. Megfelelősen világos a kép, ahogy annak lennie kell és a karakter dizájnokban is van valami egyedibb.

A OP/ED nekem annyira nem jött be, hogy hallgassam, sőt. Valószínűleg azokat sosem fogom elővenni, de a betétdalok azok néha olyat ütnek, hogy csak nézel. A megfelelő drámai hatást még jobban tudják fokozni.

A szinkronhangok közül Inori Minase volt akit egyből felismertem, - és nyilván az Ő munkája tetszett a legjobban - hogy már hallottam a hangját és remek munkát alkotott most is, ahogy azt tette e RE:Zeroban Remnél, vagy a Jitsu Wa Watashi Wában, Aizawa Nagisánál. Remek válogatást kaptam a szinkronhangok, de Makabe anyjának se a hangját, se a szerepét nem érettem igazán.


VÉLEMÉNY:

A téli animeszezonból kétségkívül a kedvencem - lehet azért, mert nem is néztem túl sokat - és hiába került bele ennyi klisé, a humor és drámai hatások messzemenően túlütnek ezeken. Persze abszolút többet is ki lehetett volna hozni belőle, de én akár többször is letudnék ülni és végignézni. Az a pár történeti csavar úgy a helyén van, hogy néha elhittem azt, hogy itt most akkora kavarodás lesz, mint az állat, de azután megoldódott. Az utolsó részben a cliffhanger abszolút várható volt és számomra a második évad várós is lesz, mert egy picit beleolvastam a mangába. Azonban a legnagyobb életigazságot Makabe már el is mondja, ez körülbelül így hangzik: "Minden azon áll, hogy helyes vagy, vagy nem.". Ebbe ha belegondolunk tökéletesen így van, viszont én ennek az animének köszönhetően elszántam magam végleg arra, hogy leadjak egy keveset és izmot építsek. Bár a mangát olvasni fogom, szóval nem lesz akkora meglepetés, ha anime feldogozást kap a többi része.

2017. január 21., szombat

Re:Life

Megbánás. Csak úgy, mint a hibák (Lásd: Boku Dake ga Inai Machi) ez is körbe vesz mindenkit az életben. Sokszor még jó döntés esetén is megbánja az ember azt amit tett, arról nem is beszélve, hogy mekkora lelkiismeret furdalást tud okozni egy rosszul elkövetett cselekmény. Na akkor úgy jön a megbánás, hogy a szivacs is alig tudja felinni. Ha visszamehetnél tíz évet az életben, te mit javítanál ki vagy mit adnál tanácsba a múltbéli énednek?



ELÖLJÁRÓBAN:

A Re:Life manga ként jelent meg 2013-ban, amelyet két helyen is publikálnak, folyamatosan. Az egyik egy online weboldal az NHN PlayArt (Bevallom, eddig nem is hallottam az oldalról) a másik pedig a Comico magazin. Eddig hat kötete jelent meg, viszont szerencsére folyamatosan bővül. Az anime adaptáció a 2016-os szezonban jelent meg a TMS Entertainment kezei közül, akikről már megemlékeztem korábban, a Yowamushi Pedal esetében. Ami számomra viszont egyszerre volt kisebb sokk, valamint meglepő, hogy bejelentették az élőszereplős változatát is a Re:Life-nak, amire külön kíváncsi is leszek.


TÖRTÉNET:

Történetünk főhőse, egy 27 éves Kaizaki Arata nevű munkanélküli, aki először irodai munkát végzett, viszont az ott ért események annyira felzaklatták, hogy felmondott három nap után. Arata barátai előtt is titkolta azt, hogy nincs munkája, pontosabban csak élelmiszer bolti állást tudott betölteni. Egyik este, mikor hazafelé igyekezett, enyhén illuminált állapotban, belefutott egy Yoake Ryou nevű férfiba, aki egy ajánlatot tett neki. Ebben az állt, hogy amennyiben részt vesz egy kísérletben, ami egy évig tart, mindent a cég fizet és nem kizárt az sem, hogy állást is tudnak neki felajánlani, ennek a "kalandnak" a végén. Arata szinte egyből bele is ment, majd a tablettát bevéve, reggel rádöbben arra, hogy tíz évet megfiatalodott. Nem sokkal ezután meg is jelenik Ryou és vázolja is a helyzetét. Ebben az állt, hogy diákként kell eltöltenie az évet és rájönnie arra, hol is siklott ki az élete. Ezzel helyre tudja hozni, viszont senkinek nem beszélhet erről, mert abban a pillanatban megszakítják a kísérletet. Telnek is a napok, majd megismerkedik Arata az osztályában több emberrel is. A sportos Kariu Renával, az okos Ouga Kazuomival, a szeleburdi Onoya Annal és Hishiro Chizuruval. Később azonban kiderül a szereplőkről több dolog is a későbbiekben, azonban ez erősen spoiler tartalmú lenne. A történet igazából arra éleződik ki, hogy hogyan is irányítja a körülötte zajló eseményeket, a legmegfelelőbb útra. Ezen kívül pedig fény derül pár olyan dologra, hogy miért hagyta ott a munkát, kik is azok akikkel összebarátkozott, mi van igazából közöttük, viszont az egy remek dolog volt, hogy csak kinézetre fiatalodik meg az adott személy, viszont a belső szervezete, marad ugyan azon a szinten. Érdemes megtekinteni Aratát: Sörözik, viszonylag sűrűn, gyakran dohányzik - Amiből az első részben volt is baj - és rengeteg időt tölt lazulással. Így nem csoda, hogy egy tesiórán pocsékul teljesít. Na, de még mielőtt valaki félreértené, nem egészség guru vagyok, hogy prédikáljak nektek mi a rossz meg mi nem. Aki elég érett, el tudja dönteni mi kell neki és mi nem.



KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:

A grafika igazából számomra nem nyújtott semmi olyat amitől kimagasló lenne, egy felső-közép szintre szerintem remekül belőtték és jó helyen is van ott ahol, legalább nem veszi el az történetről a lényeget és talán könnyebben mögé is tudunk nézni. Főleg ha megnézzük azt, hogy milyen grafikája van a 91Days-nek, amit TUDOM nem a TMS E. csinált, hanem a Shuka, de akkor is ugyan az a szezon.

A zenékről annyira nem is igazán tudok nyilatkozni, nagyon egyik sem ragadt meg úgy a fejemben, hogy azt hallgassam, viszont az biztos, hogy az opening megadja a hangulatát a műnek.

Szinkronhang téren viszont eldobom az agyam. Régebbi kedvenc szinkronszínészeim is helyet kaptak a stábban, rögtön ilyen Kensho Ono, aki a Kuroko no Basuke főszereplőjének is adta a hangját, illetve a Magiban Hakuryuu Ren hangját is Ő szolgáltatta. Azután ott van Ai Kayano, aki a Guilty Crown főhősnőjét, Inori-t szinkronizálta, de a No Game No Life Shirojának a hangját is Ő kölcsönözte. Végül pedig ott van Haruka Tomatsu, akit én csak a Shikiből ismerek, mint Shimizu Megumi hangja, de nincs az az isten, hogy én azt végig nézzem! Ettől eltekintve a Magi nála is megjelenik, mert Morgiana hangja is Ő volt. Ja meg hozzá köthető Asuna a Sword Art Onlineból.


VÉLEMÉNY:

Igazából én ennek az animének kétszer ültem neki. Először amikor kijött, akkor az első részből nagyjából 10 percet néztem meg és dobtam is tovább, mondván: Úgy sem fog akkorát ütni, hogy megnézzem, felesleges rá pazarolnom az időt. Hát én akkorát tévedtem akkor gyerekek...A múltbéli Balázs kaphatna tőlem most a fejére. Néhol abszolút kiszámítható anime, de van ahol engem csontra megtudott etetni, hogy mi is lesz, de utána meg csak azért se az történt. Az a pár csavar ami benne van, abszolút a helyén van. Arról nem is beszélve, hogy a seinen animékben nem mindig, sőt ritkán veszik elő a cigarettát és az alkoholt, itt viszont van bőven, ami nem baj. Csak ésszel igyon mindenki, ugye. Visszatérve a Re:Life-ra, csak jókat tudok mondani róla, azt mondjuk bánom, hogy Ryou-ról sokat nem tudtunk meg, számomra Ő a legrejtélyesebb alak az egész műben. Ha lenne róla valami spin-off, biztosan elolvasnám, kétség sem fér hozzá. Ajánlani tudom mindenkinek, nem egy mestermű, viszont kikapcsolódásnak és gondolkodásra, keresve is alig találhatna az ember jobbat.