2019. április 15., hétfő

Gotoubun no Hanayome

Régen nem léptem erre a platformra, most viszont tudtam nektek hozni egy olyan animét, ami engem totálisan félrevezetett. Meg végre van úgy időm és kedvem leülni kicsit ez a platform elé is.

Nino, Miku, Itsuki, Yotsuba és Ichika

ELÖLJÁRÓBAN:

Negi Haruba alkotása besorolását tekintve egy hárem alapokon nyugvó romantikus dráma, komikusabb jelenetekkel megfűszerezve, valamint az ecchi tálból is egy csipetet kivett az alkotó, mint a karakterdizájn terén, mint pedig egy-két poén esetében. 2017 óta halad előre a Weekly Shonen Magazine lapjain. 2019-ben pedig megkapta anime adaptációját is, amelyet a Tezuka Productions hozott tető alá 12 résszel. Ez a stúdió egyébként az Astro Boy-ért is felelős volt, illetve a szintén 2019-ben bemutatott Dororo-ért is. 

TÖRTÉNET:

Maga a történet nem egy túlzottan magas intelligenciát követelő alkotás, legalábbis az alaptézist tekintve. Egy szegény családból származó srác, névszerint Ueasugi Futaro egy roppantul okos diák, aki azonban se nem túl sportos, se nem túl empatikus, de cserébe vág az esze. Az családját súlyos adósság sújtotta a múltban, éppen ezért ez az ami segíthet nekik kijönni ebből a helyzetből. Édesapjával és húgával laknak egy fedél alatt, igencsak szegényes, de mégis valamennyire élhető lakásban. Egyik nap az iskolai ebédszünetben megkörnyékezi a szemrevaló Nakano Itsuki egy véletlennek köszönhetően. A lány miután megkérte, hogy korrepetálja, a srác ezt visszautasítja, majd kiderül, hogy rögtön van öt darab Nakano lány. A már említett kissé magának való Itsuki, a "legidősebb testvér" és kissé bölcs Ichika, a sportos és szeleburdi Yotsuba, a csendes Miku, végül pedig a tsundere jellemekkel bőven ellátott, Itsukihoz némileg hasonlító Nino. Az első részben ki is derül, hogy a Nakano család feje kereste fel Futaro-t azzal, hogy segítsen a lányainak elvégezni az iskolát, így az adósságuk is ki lesz fizetve. A lányok ennek láthatóan nem örültek és talán valahol még Futaro se. Ahogy haladnak előre a részek kiderül pár dolog mindegyik lányról, köztük az, hogy melyik tantárgy az amiben kimagaslóak vagy éppen az, hogy a valóéletben kinek mi a leginkább hozzáillő. 

Itsuki és Futaro az első részben


GRAFIKA, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:

Maga a stúdió próbálta szerintem a legtöbbet kihozni a látványvilágból, néha viszont sikerült olyan bugyuta képet alkotni szerencsétlen lányok arcára, amit még a hatalmas mellük sem tud kompenzálni. De komolyan, minek ekkora mell szegény lányoknak? A karakterdizájn emellett nem egy túlzottan messzemenő dolog egyik karakter esetében sem, tökéletesen illik a lányokra az a haj vagy öltözet ami őket tükrözni személyiségileg. Ezen kívül fényekkel való játék egyes részekben kifejezetten tetszett.

A zenék nálam nem alkottak maradandót, viszont a hangulathoz remekül passzoltak.

A szinkronhangok pedig megvettek már rögtön az első részben, főleg az öt lány esetében. Visszaköszön Uraraka, Kosaki, Aihara Yuzu, valamint Rem szinkronhangja is, akiket így szerintem jobban beazonosít az egyszeri gaijin, mintha leírnám a szinkronszínész hölgyek nevét. A főszereplőt megszólaltató Yoshitsugu Matsuoka hangja számomra a Days nevű sport animéből volt ismerős, de Ő adta az Akame ga Kill!-ben szereplő Lubbock hangját is. 

FIGYELEM! AMENNYIBEN MÉG NEM LÁTTAD AZ ANIMÉT, KERÜLD EL AZ ALÁBBI RÉSZEKET, MERT MASSZÍV SPOILEREKET TARTALMAZ!

VÉLEMÉNY:

Na, miért is vert át az anime? Konkrétan amikor az előzetest, illetve az első képeket láttam, azt hittem kapunk majd egy n+1 ecchi-romantikus-hárem animét és újra fog min csámcsogni az internetes közösség, hogy a főszereplő, kivel kell összejöjjön a történet végére. Megspékelve annyival, hogy rögtön választhat öt csaj közül, akik közül, ha egyet láttál így vagy úgy, akkor elkönyvelheted, hogy 99%-ban ugyan az a látvány fogad a másik négy lány esetén is. Hát mennyire jó, hogy ez nem így történt. Vagy legalábbis teljesen. Vannak olyan utalások, illetve jelenetek az animében amik ezeket a dolgokat fokozzák, de meglátásom szerint, inkább humorfaktor, mintsem központi elem. Viszont ahol ad a drága jó Isten, ott általában el is vesz. Mire is gondolok? A hetedik rész után kissé átvált egyfajta Slice of Life kalandba a dolog. Ebben a részben kapják meg az eredményeiket a félévi vizsgáknál a lányok, ahol amúgy meg majdnem ki is rúgta az apjuk Futaro-t, mert négy tantárgyból mindegyikük megbukott, de Nino volt az aki engem meglepett, ugyanis az apjának hazudott, hogy megvédje Furato-t. Az a Nino aki már az első adandó alkalommal elintézte Futaro-t, hogy ne tudja őket tanítani. És meg is volt ez a komikum a 7. részig, utána meg, mintha egy másik animében találtam volna magam. Tisztában vagyok azzal, hogy még egy olyan szintű ország esetében, mint Japán, sem minden a tanulás és lehet lazítani. Megkaptuk itt is az iskolai táborozós kiruccanást, ahol ilyen meg olyan félreértéseknek köszönhetően Ichika  és Miku kissé el is hidegülnek egymástól, de utána szent lesz a béke, mert megbeszélik. Ez egyébként egy remek üzenet, hiszen nem csak testvérek között, de vadidegen emberek esetében sem kell rögtön egymás torkának ugrani. Kapunk betekintést arról is, hogy Nino nem az a hideg bunkó picsa akinek amúgy mutatja magát, ahogy arról is, hogy Itsuki bár roppantul arrogáns, konzekvensen próbál cselekedni, Yotsuba meg Yotsuba. Meg aztán nyilván mind az öten beleszeretnek a srácba, mert ilyet se láttunk még soha. Egy apróbb visszatekintésben láthatjuk a lányokat is kisgyerekként még amikor az édesanyjuk is élt, valamint Futaro sem volt mindig az a jó tanuló, mint most. Ahogy azt is megtudhattuk, hogy Futaro és valamelyik Nakano leányzó már találkoztak még gyerekként. A jövőbe is betekintést nyerünk, ahol mellékszereplők is, mint párok tekintenek vissza ránk, valamint Futaro is megházasodni készül valamelyik lánnyal, aki akkor már felnőtt nő. Ha engem kérdeztek szerintem Miku lesz az akivel a történet végén megtörténik a románc, odafelé meg bármi megtörténhet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése